Ellenreformáció

Az ellenreformáció, más néven katolikus megújulás a katolicizmus törekvése volt mind vallási, mind társadalmi téren a protestantizmus térnyerése ellen cselekedni, és elvesztett pozícióit visszaszerezni. Ebből a célból ült össze a tridenti zsinat 1545. december 13-án. Az ellenreformáció korszaka 1546 és 1648 közé tehető.

A fentiekből következően a folyamat kettős jellegű: Jelenti

• egyrészt a - reformáció korát megelőzően elkezdődött - belső reformtörekvések folytatását, felerősödését (katolikus megújulás, restauráció, katolikus reform, katolikus reformáció),
• másrészt a protestantizmus támadásai elleni védekezés, az elveszett pozíciók visszaszerzésére irányuló - a politikai hatalom eszközeivel is támogatott, a fegyveres harc síkjára is kiterjedő törekvések révén bekövetkező - katolikus egyházi visszahatást 

Az ellenreformáció szárnyai alatt alakult a barokk művészet.

Ellenreformáció Magyarországon

Mivel a 16. század végére Magyarország lakosságának kb. 90%-a a protestáns hit mellett döntött, a katolikus klérus - hatalmi eszközöket is igénybe véve - ellenakciót indított. Az ellenreformáció korszaka Rudolf trónra lépésével kezdődött. Kiemelkedő alakja Pázmány Péter volt, aki írásaival és ékesszólásával a többségében protestáns hitre áttért magyar főurak jelentős részét ismét visszatérítette a katolikus egyházba s ezáltal a katolicizmus hosszútávú biztos szerepét Magyarországon megszilárdította.